A klub 2008-as tevékenységéről

2010. augusztus 05. csütörtök, 11:41 adminisztrátor
Nyomtatás

A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Veterán Autós Motoros Klub

2008. évi tevékenységének bemutatása.

Minden hónap első hétfő délutánján a JNSZ-Megyei Veterán Autós Motoros Klub megtartja szokásos havi taggyűlését.

Ekkor tájékoztatjuk egymást az idő közben történt eseményekről, jogszabályváltozásokról. Képes beszámolókat hallgatunk, tekintünk meg más klubok által szervezett rendezvényekről. Mindenki elmondhatja, jelenleg mit újít fel, hol tart, milyen segítségre van szüksége? Tanácsokkal láthatja el többieket.

Ezen összejöveteleken szervezzük a soron következő Kiállítás, Kastélytúra, vagy Találkozó programját.


2008. április 11-13-án részt vettünk a Budapesti Oldtimer Expón. A megrendezett kiállításon nagy sikert aratott klubtársunk Dr. Tóta áron gyönyörűen felújított Csajka típusú autója. A járművet a kiállítás teljes ideje alatt meg lehetett tekinteni. A kiállított veteránjárművek a közönség nagy érdeklődését váltották ki. Nézgelődtek, érdeklődtek, tanácsokat kértek, gyönyörködtek, emlékeztek. A kiállítások megrendezésével és az azokon való részvétellel megvalósíthatjuk egyik fontos célkitűzésünket, miszerint célunk hogy felkeltsük a veterán járművek iránti érdeklődést, és ösztönözzük az embereket a múlt értékeinek megmentésére. (www.szolnokiveteran.hu/galéria )

2008. május 30-31-június 01 között rendeztük meg az I. Közép-Tiszai Veterán Jármű Találkozót és Túrát. A nagyszabású rendezvényünkön az ország számos területéről és külföldről érkezett vendégek és családtagjai vettek részt. A részletek leírására itt nincs elég hely. A találkozó sikerének mércéje, hogy nagyon sokan jelezték, 2009-ben is jönnének. Meghívást kaptunk a német vendégek németországi találkozójára is. (részletek a honlapunkon)

2008. július 4-6 között vettünk részt a Soproni Memorial 1928-1978-2008, jubileumi rendezvényen. Ezen a rendezvényen is nagy sikert aratott klubtársunk Csajka tipusú autója. A jármű elég sokat rakoncátlankodott, ezért gazdája megkapta a legpechesebb autósnak járó díjat..

2008. augusztus 22-24. Veterán katonai járművek találkozója Pécs. Ezen a találkozón

Dr. Tornyi János, Gaz-69 típusú katonai terepjárójával úgy vett részt, hogy a jármű saját lábán ment Szolnokról Pécsig. Két díjat is elhozott.

Az egyik díj: a legtávolabbról saját lábon érkező jármű.

A másik díjat kresz-versenyen érte el: Kresz-teszt Pécs első hely.

2008. szeptember 12-14-én részt vettünk a Régi Járművek Egri Egyesületének túraversenyén.

A három napos program alatt baráti kapcsolatok alakultak ki veterán járművesek között.

Ennek köszönhetően a 2009-ben, Szolnoki indulással megrendezésre kerülő 120 km-es II. Közép- Tisza- Vidéki Veteránjármű Találkozó és Túra vendégei között az egri találkozó vendégei is részt fognak venni.

Együttműködünk még a közelebbi társklubokkal, úgy mint az Alföldi Veterán Börzével, a tápiószelei Veterán Jármű Klubbal, és más szervezetekkel.

Klubunknak nemcsak a tagdíjakból tartja fenn magát. Jelentős bevételünk származik az 1%-ok-ból, a képviselői támogatásokból, a városi és a megyei önkormányzatok, biztosító társaságok, ipari üzemek, szolgáltatók és számos más támogató segítségéből.

A visszajelzések szerint jó úton haladunk annak érdekében, hogy a múlt örökségét ne hagyjuk veszendőbe menni.

Gyűjtsük össze a régi járműveket, újítsuk fel, és mutassuk meg minél több embernek, annak érdekében, hogy ők is értékelni tudják elődeink műszaki zsenialitását, leleményességét.

Mindezek megvalósítása érdekében bízunk abban, hogy pályázatunk pozitív elbírálásban fog részesülni.

 

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 05. csütörtök, 12:22